A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festéspraktikák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festéspraktikák. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 14., hétfő

Üvegfestés

Ha először próbálkozol üvegfestéssel, ajánlom, hogy először síküvegen kezdd el. Hobbiboltokban kapható különböző méretű, vékony fémkeretbe foglalt és akasztóval is ellátott üveg erre a célra. Be kell még szerezned ecseteket, oldószeres lemosót, különféle színű üvegfestékeket, kontúrfestéket, utóbbiból a vékony hegyű tubusos a legcélszerűbb.
A munka megkezdése előtt az üveglapot alaposan le kell tisztítani, zsírtalanítani. Ezt követően helyezz minden kelléket a kezed ügyébe, a fent felsoroltakon túlmenően jó, ha papírtörlő, fülpiszkáló, fogvájó is kerül a munkaasztalra. (Az oldószeres festék vízzel nem távolítható el az ecsetből, így két szín között papírtörlővel tudod megtisztítani; ha pedig lecsöppen, vagy megfut a festék, akkor a fülpiszkáló tesz jó szolgálatot; míg a fogvájó a kontúrozásnál lehet hasznodra.)
A munkát azzal kezdd, hogy a vízszintesen elfektetett üveglap alá helyezed a kiválasztott minta sablonját és a vonalak mentén egyenletesen (megszakítás nélkül, különben később a kitöltő színek összefolynak) nyomd ki a tubusból a kontúrfestéket, arra is ügyelve, nehogy hozzáérve elmaszatold. Ha utólag mégis piciny hézagot észlelnél fogvájó hegyére pöttyintett kontúrfestékkel próbáld meg pótolni. Az így elkészített kontúrozás néhány óra múlva szilárdul meg tökéletesen. 
A száradási idő után jöhet a kontúrok hézagainak színes festékekkel történő kitöltése. Ha ezzel is megvagy, boríts rá egy nagyobb tálat (egy gyufaszállal alátámasztva, hogy levegőzni tudjon), ami megvédi az apró pihék, porszemek beletapadásától, és felejtsd el az egészet néhány napra, mert ha idő előtt kimozdítod a vízszintes helyzetéből, megfolyik a festék.
Az alábbiakban találsz jó néhány sablont, ami segítségedre lehet a kontúrozáshoz és a színezéshez is. (A képek rákattintással nagyíthatók.)

2017. június 23., péntek

Csipkés lépegető kövek

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető, miként lehet az egyszerű, betonból készült kerti lépegetőt érdekessé, különlegessé varázsolni. 

2017. június 21., szerda

A fal egyszerű és olcsó dekorálása

Olyan dekorációs alapötleteket válogattam össze az alábbi képsorokban, amelyek bárki számára könnyen elérhetők és kevés anyagi ráfordítással  megvalósíthatók. Mindezzel arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy környezetünk szépítgetése nem annyira pénz, inkább elszántság kérdése.
Látható itt rombusz alakra szabdalt tükörtapéta, színes papírpöttyök, téglamintás és próbababa formára vágott öntapadó tapéta, nádszövet, egyformára festett üres és függönykarnisról lógatott dekorpapírral bevont képkeretek,  régi deszkákból összeszegelt hal, színes papírfüzért, tollak, apró lampiongirland és különféle falfestések. 
Mindezek inspirációk, az sem fontos, hogy tetsszen, csupán arra valók, hogy a rejlő kreativitást felpiszkálják, és valamelyikről azt gondold: "az ötlet jó, de én egészen más színekkel, más megközelítésben csinálom meg".


forrás: Pinterest

2017. május 21., vasárnap

Ólomüveg imitálva

Alapanyagát illetően fára, vászonra, papírra és üvegre festve is elkészíthetők az alábbi képeken látható (vagy egyéni elképzelésnek megfelelő mintázatú), első látásra ólomüvegnek tűnő dekorációk. Először ragasztópisztollyal kell a kontúrvonalakat megrajzolni, majd a színezés következik, ami attól függően, hogy milyen alapra kerül, különböző fajtájú festékkel történhet. Legkézenfekvőbb talán az akrilfesték, vagy üveglapra felhordva az üvegfesték. Utólag a kontúrvonalakat feketére, vagy fémesre kell színezni, a látványt illetően ezzel érhető el az ólomüveg hatás.

2017. május 12., péntek

Fémesre festve

Ezüst, vagy arany színű metál festékkel lefújva a legegyszerűbb tárgyak (kavics, kagyló, cserép, fagally, farönk stb.) is különleges díszei lehetnek az otthonunknak. Ízlésünknek megfelelően a felhasználandó festékspray lehet matt, selyemfényű, vagy magasfényű is. Arra feltétlenül ügyelni kell, hogy a munkálatokat a szabadban végezzük.

2017. május 7., vasárnap

Divat a pöttyös!

A pöttyös a ruházkodásban, és a lakberendezésben is a vidámságot, üdeséget képviseli, és most nagyon divatos is. Az alábbi képek segítséget nyújtanak abban, hogyan tudod ezt a trendet olcsón követni, természetesen csak akkor, ha tetszik.
A falat és az ajtót öntapadó tapétából kivágott pöttyökkel dekorálhatod, vagy sablonnal egy behatárolt részét pöttyösre színezheted.
Pöttyözheted a lakás hangulatát egy terítővel, vagy frissen vásárolt néhány pöttyös tányérral, bögrével, sőt varrhatsz néhány pöttyös díszpárnát, de a hálószobába is beköltözhet egy pöttyös ágynemű.
Mindezeknél olcsóbb megoldás, ha vékony damilra ragasztasz öntapadó tapétából kivágott pöttyöket egymással szemben úgy, hogy a damil közéjük kerüljön, és az így kialakult füzéreket lelógatod a fal mellett a plafonról.
Néhány pöttyös lampion vásárlása sem eget rengető beruházás.
Színes papírokból kivágott sok-sok nagyobb méretű pöttyöt akár futó-terítőként is használhatsz, ha szétszórod őket az asztal közepén.