A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angyal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angyal. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 15., kedd

Angyalok a kertben

A régi zsalugátertől a deszkadarabokon, kerítésléceken, lambéria maradványokon, hasábfákon át, egészen a különféle tálakig sokféle kidobásra szánt anyag újrahasznosítására mutatnak ötleteket az alábbi képek. S az eredmény egy kedvesen mókás kerti dekoráció, a ház és a kert 'őrangyala'.

2017. január 22., vasárnap

Gyöngyangyal

Az alkotója karácsonyfadísznek készítette a képen látható, gyöngyből fűzött angyalkát, de kitűzőnek, medálnak, vagy kis kabalának ugyanúgy megfelel. A csatolt, megvalósítást segítő séma nagyban megkönnyíti az elkészítését.


2016. december 19., hétfő

Álló papírangyalok

A karácsonyi készülődésnek része, hogy a környezetünket is az alkalomhoz illően díszítsük. Mindenféle csillogó-villogó dolgokat kínálnak erre a célra az áruházak polcai, de a meghittséget, a valódi lelki felkészülést (főleg, ha gyermek is van a családban) a saját magunk által megálmodott és előállított tárgyak tükrözik vissza, s akkor még a költségek minimalizálását nem is említettük. Az alábbi álló angyalka figurák alapanyaga mindössze papír, egy kevéske drót és ragasztó. Ha gyerekekkel együtt készítjük, érdemes rájuk bízni a színezést, nagy kedvvel fogják végezni, de készíthető előre színezett dekorációs papírból, esetleg karácsonyi csomagolópapírból is. A munka menete a képeken lépésről-lépésre nyomon követhető.

2016. december 15., csütörtök

Angyalkás szalvétagyűrűk

Kétféle angyalkás - papírból kivágható - szalvétagyűrű látható az alábbi képeken. A csatolt sablonok alapján könnyen elkészíthetők. Mintás szalvétához mindenképpen egyszínű papírt javasolnék választani, egyszínű szalvétához pedig mintás karácsonyi csomagolópapírból is elkészíthető.

2016. november 24., csütörtök

Filcangyalok

Filcdarabok, színes rongydarabkák, néhány gyöngy a szemek kialakításához, esetleg díszítésül, keskeny szalag écs csipke a szükséges alapanyagai az alábbi képeken látható angyalkáknak. Kisebb méretben karácsonyfadísz is lehet, de ha nagyobbat készítesz ajtódísznek is megfelel. 
Segítségül a színes képek alatt sokféle sablont is találsz.